Kettőezerkilencben jelent meg a Mary és Max gyurmaanimációs alkotás. A film alaptörténete két levelezőtárs különleges barátságát mutatja be. Az Oscar-díjas író és rendező, Adam Elliot, szinte észrevétlenül keveri a humort és a szívbemarkolóan fájdalmas életutakat. Érdemes a képernyő minden szegletét lesni, ugyanis a film tele van parányi részletekkel.

A legélesebb szemnek is kihívás első nézésre minden elrejtett utalást felfedezni.

A magas IMDb értékelés dacára, sokáig halogattam, hogy belenézzek. Borzasztó lehangolónak éreztem a plakátját. Akkor még nem is sejtettem mennyi kalandot köszönhetek ennek a filmnek. Arra se gondoltam, hogy a szomorkásnak tűnő Max, óriás poszter formájában, egyenesen Ausztráliából érkezik majd hozzám.

Sajnos a filmhez tartozó weboldalon már nem érhető el a rengeteg izgalmas adat, kulisszatitok, az öt évig készült animációs alkotásról. Ezen a linken találtam a rajzpályázat kiírását is.

A felhívás “Honnan jönnek a kisbabák? ” címmel lett meghirdetve.

Elsőre furcsának hangozhat a témaválasztás annak, aki nem ismeri a történetet. Valójában ez a kérdés ösztönözte Maryt arra, hogy Ausztráliából levelet küldjön Maxnek, New Yorkba, a világ másik felére. 

Nagy lelkesen nekifogtam a rajzolásnak, megszületett a fejemben a “baba automata” ötlete. Nem volt korhatár feltüntetve, a határidőbe is bőven belefértem. Évszám nem tartozott a dátumhoz, én meg automatikusan azt feltételeztem, hogy az adott évre, 2012-re vonatkozik. Az internet bugyraiban rátaláltam egy bejegyzésre, amelyben a beérkezett pályaművekről osztottak meg képeket. Akkor tudatosult bennem, hogy 2010-ben lezárult a pályázat.

Mostani fejjel belegondolva, talán kissé indokolatlanul dühös, frusztrált és csalódott lettem. Egy pillanatra úgy éreztem magam mint Max. Elégedetlenségemet egy e-mail formájában fogalmaztam meg. Adam Elliot rendező weboldalán található e-mail címre továbbítottam, abban a szent meggyőződésben, hogy úgyis az éterben kering majd örökké. Legalább a tudat megnyugtatott, hogy kiadtam magamból forrongásomat. Legnagyobb meglepetésemre Adam asszisztensétől, Dantől kaptam választ. Azt ígérte utánanéz mi történhetett. Hamarosan érkezett egy üzenet Melanietól, a film producerétől.

Sűrű elnézések közepette felajánlotta, hogy küld nekem egy óriás posztert, és egy kitűzőt, utólagos kárpótlásként.

Ő kezelte a weboldalt, és elfelejtette levenni a felhívást. Bárcsak minden feledékenység ilyen jól végződne. Tisztán emlékszem, hogy örömömben az ágyunkon ugráltam fel-alá. Szó szerint feldobott az üzenete 🙂 Egy kicsit el is szégyelltem magam, hogy ilyen apróságokkal zavartam őket. Bár az is lehet, hogy egy őrült rajongónak könyveltek el, és mielőbb szabadulni akartak tőlem 😀 A poszter azóta is a szobám ajtaján fogadja a vendégeket. Köszönetem jeléül egy mozaik képeslapot küldtem, a filmbéli Mr. Biscuitről.

Néhány évvel később, 2016-ban, egy barátom felhívta a figyelmemet egy színházi előadásra. Mary és Max nyomán rendezte a darabot egy kedves ismerőse. Nem volt kérdés, hogy ott a helyem. Vegyes érzéseket váltott ki belőlem a színdarab, emiatt kicsit csalódottan hagytam el a színházat. Barátom tanácsára e-mailen felvettem a kapcsolatot Petivel, a rendezővel, hogy megosszam vele a gondolataimat, és a kérdéseimet. Azt hiszem túlságosan közel kerültek a szívemhez a főszereplők, emiatt nem tudtam elvonatkoztatni a filmtől.

Valami varázslat egészen biztosan körülöleli ezt a művészeti alkotást. Peti készségesen meginvitált egy színházi próbájukra, ahol találkozhattam a színészekkel, segíthettem a kellékek elrendezésében.

Óriási megtiszteltetés volt, hogy befogadtak egy próba erejéig. Öröm volt látni, hogy mekkora szeretettel játszanak, és együtt osztozunk a film iránti rajongásunkban. Az előadásra végül még háromszor, vagy négyszer váltottam jegyet 😀

Az évek során számos barátommal megnéztem a filmet, így folyamatosan körülöttem lebegett a történet. Mary és Max világa anyukámat is magával ragadta. Aprólékos munkával készített nekem egy selyempapír képet, amely Mary házát ábrázolja. 

Még mindig 2016-ot írunk. A Bajcsy-Zsilinszky kórházban fekszem, kivették az epehólyagomat. Rutin műtét, elvileg. Valami nálam még sem stimmelt, túl sok vért vesztettem. Nehézkesen gyógyultam, üres gyomorral feküdtem, zenehallgatással próbáltam múlatni az időt. Váratlan üzenet érkezett az e-mail fiókomba. Dan, (Adam asszisztense) a pontos címem iránt érdeklődött, hogy fel tudja adni Adam válaszlevelét nekem. Először azt hittem, hogy a fájdalomcsillapító hatása alatt vagyok, és képzelődöm. A biztonság kedvéért megírtam a címemet 😀

Láss csodát, a boríték néhány hét múlva a postaládánkban landolt. Egy egész oldalnyi, gyönyörű kézírással megírt, személyre szóló levelet kaptam.

A jobb felső sarokba egy kis rajz is került, amely Maxet ábrázolja. Most jönne az a rész, hogy fel-alá ugrálok az ágyunkon, de még nem épültem fel teljesen a műtétből. Lábaim helyét a szívem vette át, de az majdnem kiugrott a helyéről. 

Alkalomadtán írok egy-egy levelet Adamnek. Ritkábban e-mailt is szoktam küldeni. Általában akkor, ha valami konkrét dolog iránt érdeklődöm (pl. az ausztrál tüzek idején, hollétük felől). Dan mindig kedvesen, türelmesen, válaszol nekem. Amióta tudom, hogy ők egy párt alkotnak, egységben kezelem őket. Számomra ugyanolyan öröm, amikor Dan ír nekem. Adam magányosan alkot, és rengeteget dolgozik a műhelyében. Ha mindenkinek személyesen ő válaszolna, nem lenne energiája, inspirációja a művészetére. 

Még mindig 2016-ban járunk. Ekkor kezdik a kaposvári Csiky Gergely színház nagyszabású átalakítási munkálatait. A több éves munkálatok előtt bejárást biztosítottak a nézőknek a padlástól a pincéig. Teljesen véletlenül összefutottunk Petivel, a korábban említett színdarab rendezőjével, és újra szóba jött Mary és Max is. Peti régebben színészként játszott a kaposvári Csiky Gergely színházban, én meg a szüleimnél jártam látogatóban.

Az Anifilm Nemzetközi Animációs fesztivált 2017-ben, egy kis cseh városkában, Třeboňban (ejtsd. Trebony) tartották. Minderről semmit se tudtam volna, ha Peti nem keres meg azzal az ötletével, hogy szeretné Ausztráliába vinni a színdarabot. Kérte tőlem, hogy segítsek összekötni Adammal. Természetesen örömmel segítettem.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy az lesz az egésznek a vége, hogy személyesen is lesz lehetőségem találkozni Adam Eliottal, és kedvesével, Dannel. 

Peti pont néhány héttel az Animációs fesztivál előtt kereste meg ötletével Adamet. Ő pedig pont erre a fesztiválra volt hivatalos, szinte egy karnyújtásnyira tőlünk. Meghívta Petiéket az eseményre, hogy személyesen megismerjék egymást. Peti megkérdezte, hogy szeretnék-e én is csatlakozni hozzájuk. Naná, hogy szerettem volna. Szinte minden szállás foglalt volt, így szembe mentünk félelmeinkkel, és Couchsurfingen találtunk egy szobát, egy lépésnyire a központtól. Pontosítok, Balázs (a kedvesem) félelmeivel mentünk szembe 😀 Egy nagyon kedves család fogadott be minket, így mindenki megnyugodott.

 

Készültem kis ajándékkal Adamnek, bár tartottam attól, hogy a fesztivál zsúfolt programja miatt nem lesz lehetőségem átnyújtani. Egy könyv, egy doboz intelligens gyurma (mágnesezhető, és pattog) és egy kis csoki várta, hogy a címzetthez kerüljön. A csoki, központi eleme Mary és Max barátságának. Balázzsal korán érkeztünk, az aprócska főteret hamar körbejártuk. Egyszer csak megpillantottam Adamet.

Jellegzetes sötét, kordbársony zakóját, tar fejét, és vastag fekete keretes szemüvegét nem nehéz kiszúrni a tömegben sem.

A tér egyáltalán nem volt zsúfolt. Szinte észre sem lehetett venni, hogy egy nemzetközi fesztivál zajlik a városban. A szívem a torkomban dobogott, nem tudtam mitévő legyek. Az ajándéktasakot a kezemben szorítottam, de mégsem szólíthattam csak úgy le az utcán. Egyébként se fogja tudni ki vagyok. Egy őrült rajongónak gondol, és majd jönnek a biztonságiak, és elhurcolnak 😀

Adam és a mellette sétáló férfi (spoiler alert: Dan), egyre sebesebben szedte a lábait, úgyhogy döntenem kellett. Vagy most, vagy soha. Elkiáltottam magam.

-Adam! Majd még egyszer egy kicsit hangosabban. -Adaaaaam!

Megtorpantak, és szép türelmesen végig hallgatták a mondanivalómat. Bemutatkoztam, látszólag felismert a nevem alapján 😀

-Á, te vagy az a lány Magyarországról, aki azokat a színes leveleket küldi nekem!

Öööö, hát izé nem tudom, mi van ha összekever valakivel..? – gondoltam magamban. Fél órán keresztül azon morfondíroztam, hogy vajon megölelhetem-e. Mi van, ha nem bírja, ha hozzáérnek idegenek? Megint csődöt mondott a negativizmusom 😀

Fogta magát és megölelt. Csak úgy, minden kérdés nélkül.

Nem gondolkodott fél órát azon, hogy vajon bírom-e ha hozzámérnek, vagy hasonlók. Balázs is kapott egy nagy ölelést. Épp csak pár szót váltottunk, amikor a háttérben megjelent Peti és Petra. Szintén ajándékkal a kezükben. Ezt az időzítést! Megszervezni sem lehetett volna jobban. Hoztak sűrített tejet (mekkora ötlet), ami szintén a filmhez köthető elem.

Annak ellenére, hogy egy hajós városnézésre volt jelenésük, még arra is szántak időt, hogy megörökítsük fényképen a találkozásunkat. Felajánlották, hogy folytassuk később a beszélgetést, és telefonszámot cseréltünk. Egy laza mozdulattal a telefonom névlistájába bekerült Adam Elliot is.

Adam délutáni előadását már négyesben, együtt hallgattuk, csodálattal ittuk minden szavát. Az egész közönséggel megosztotta, hogy az első sorban lelkes rajongói ülnek Magyarországról. Talán még fel sem fogtuk milyen szerencsések vagyunk.

Érdekességként említem, hogy Gene Deitch híres animációs művész (Munro című rövid animációs filmje Oscar-díjat kapott), és kedves felesége, Zdeňka Deitchová (szintén filmes) is ellátogatott a fesztiválra. Elvegyülve a közönségben, jöttek-mentek ugyanazon az ajtón, ahol mi. Mind a ketten 2020-ban szenderültek örök nyugalomra.

Feltételeztük, hogy az előadóknak külön hátsó bejáratot alakítottak ki. Még időnk sem volt egymás között megbeszélni a találkozó részleteit, Adam és Dan egyszer csak kisétáltak az ajtón, és odajöttek hozzánk.

Felajánlották, ha van kedvünk megihatnánk egy pohár sört 😀

Leültünk a sörpadokra, rendeltünk hűsítőt, és elbeszélgettünk a világ nagy dolgairól. Másnap reggel SMS-ben elnézésünket kérte Adam, hogy nem tudott több időt szánni ránk, és hálásan megköszönte az ajándékokat. Azt hiszem egyikünkben sem merült fel egy pillanatra sem, hogy nehezteljünk rá. A mai napig nehezen fogom fel, hogy ez valóban velem történt meg, és nem csak egy külső szemlélő vagyok, aki elmeséli a történetet.

Időközben néha írtam egy-egy e-mailt Melanienak is (a producernek), beszámoltam neki a színházi előadásról, illetve hogy találkoztunk Adammel. Gondolom azon már senki nem lepődik meg, hogy ő is válaszolt mindegyik e-mailemre 🙂

Balázs nagy nehezen beszerezte nekem Adam Elliot könyvének, The A – Z of Unfortunate Dogsnak az egyik utolsó példányát. Megkóstoltam Mary egyik kedvenc csokiját, a Cherry ripeot (akkor még fogyasztottunk tejterméket), és kaptam egy meglepetés gyűrűt, ami Maryt és Maxet ábrázolja.

Szinte semmilyen ékszert nem hordok, de ezzel a gyűrűvel sikerült megbarátkoznom.

Eszembe juttatja a sok szép emléket. Ha valaki rákérdez mit ábrázol, akkor egy ideig nem kell azon gondolkoznunk mi legyen a következő téma 😀

A gyűrűnek is van egy külön kis története. Legkedvesebb levelezőtársam, Nicole, 2020-ban látogatóba jött hozzánk messzi Kaliforniából. Szerettük volna megmutatni neki a csodálatos dél-tiroli hegyek csúcsait. A Lago di Braies befagyott jégtakaróján sétáltunk fel-alá, amikor észrevettem, hogy rajtunk kívül senki nincs a látótérben. Gyorsan előkaptam a telefonomat, és készítettem egy panoráma képet a lenyűgöző tájról. Kicsit áthűltünk a fagyos szélben, így beültünk melegedni egy csésze forró teára.

Ekkor vettem észre, hogy elveszett a gyűrűm.

Néztem a mosdóban, a kocsiban mindenhol, de sehol nem találtuk. Eszembe jutott, hogy amikor fényképeztem, levettem a kesztyűmet, talán akkor csúszhatott le a kezemről. Időközben ránk sötétedett, jeges szél fújt, gyakorlatilag értelmetlen lett volna visszamenni. Mi mégis megpróbáltuk a lehetetlent.

Nicolet az autóban hagytuk, mert jeges utakon nehézkesen mozog. Balázzsal ketten egyensúlyoztunk a csúszós talajon, mobil telefonunk vakujával megvilágítva az utat magunk előtt. Megpróbáltam nagyjából arra a pontra kalauzolni, ahol emlékeim szerint a fényképet készítettem. Az esélytelenek teljes nyugalmával pásztáztuk a környéket. Volt valami megnyugtató a csendben, a sötétségben, a háttérben égig meredező sziklákkal.

Elbúcsúztam lélekben a gyűrűtől. Azzal nyugtattam magam, hogy az csak egy tárgy. Az a fontos, hogy itt vagyunk egymásnak, és nem közülünk veszett el valaki. Balázs még nem adta fel, és a szeme sarkában megcsillanni látszott valami.

A puha, halvány hótakaró alatt, ott hevert az ezüst ékszer.

Mintha csak ránk várt volna türelemmel. Ez olyan hihetetlenül hangzik, hogy ha nem lenne most is az ujjamon, talán én se hinném el, hogy ekkora szerencse lengett körül minket.

A Kutatók éjszakája esemény keretei között, 2021-ben, még mindig ugyanaz a Peti, rendezett egy vitaszínház eseményt, Szép új múltam címmel. Aznap részt vettem a Globális Klímasztrájkon egy barátommal, és utána közösen a vitaszínházban zártuk az estét. Jó volt újra látni Petit, csak úgy virult a boldogságtól. Nemrég kötötte össze az életét szíve választottjával, és kitanulta a fafaragás művészetét. Még a gyűrűiket is ő készítette.

Ugyanebben az évben jelentkeztem a győri egyetem Gyógypedagógia szakára, ami miatt mélyebben beleástam magam az ADHD és az Autizmus spektrum zavar rejtelmeibe. Tagja lettem többek között egy felnőtt autistáknak szóló csoportnak. Most, a régi e-mailek keresgélése között jöttem rá, hogy az egyik csoporttag, Gábor volt a Mary és Max színházi előadás szakértője. Majdnem ő is velünk tartott Csehországba. Gyorsan felvettem vele a kapcsolatot, és már váltottunk is pár szót. Milyen kicsi a világ 🙂

Max karakterét, Adam valós levelezőtársa ihlette, akit Asperger szindrómával diagnosztizáltak.

Ma már az Autizmus spektrum zavar fogalom alá esik ez is, de maga a megnevezés nem tűnt el.

A történet még nem ért véget, a jelenbe érkeztünk. Lelkes követője vagyok Adam instagram profiljának. Az egyik legfrissebb posztjából értesültem, hogy megvásárolhatók nagyon magas minőségű nyomatai. Privát üzenetben jeleztem, hogy picit később mindenképp szeretném támogatni Adamet egy kép megvásárlásával. 

Egy újabb, váratlan meglepetés ért 🙂 Felajánlották, hogy választhatok egy grafikát, amit ajándékba adnak nekem.

Az évek alatt tanúsított őszinte rajongásom megérintette őket, és ezzel szerették volna meghálálni. A csomag kibontását (3 perc) az alábbi linken meg is tekinthetitek.

Ha kedvet kaptál a filmnézéshez, Adam Elliot rövidfilmjei a weboldalán megtekinthetőek (Harvie Krumpet című rövidfilmje nyerte el az Oscar-díjat).

Köszönöm mindenkinek, aki időt szánt arra, hogy végig olvassa a bejegyzésemet 🙂 Ha nektek is van hasonló történetetek, írjátok meg bátran nekem.

E-mail címem: hello@puskaspalma.hu