Latte, az első kutyusom

Világéletemben minden vágyam az volt, hogy legyen egy saját kutyám. Ez a vágyam gyerekkoromban csak azért nem teljesült, mert nem találkoztam egy gazdikereső kóbor kutyával sem, és a barátaimnál sem születtek kiskutyák. Bizonyára első adandó alkalommal hazacsempésztem volna bármilyen ebet. Helyette macskákkal láttam el a családi otthonunkat. Kofi, Hermione, Bonifác, Tomi, Petit, Csöpi, Szőrmike vett minket körül, és mára csak Pepita maradt egy szem cicaként. A családi házat elhagyva elsődleges életcélom lett, szinte egysoros bakancslistámként, hogy amint kikerülünk az albérletekből, legyen egy saját kutyánk.

Minden a tervek szerint haladt. 2009 októberében elfoglaltuk vadonatúj lakásunkat, így már semmi és senki nem akadályozott meg abban, hogy teljesüljön legnagyobb álmom. Soha semmi másra nem vágytam szívem legmélyén (azóta sem), csak egy kutyusra. Felkerestük a NOÉ Állatotthont, és válaszoltunk minden felmerülő kérdésre. Elmondtuk, hogy milyen körülményeket tudunk a kis jövevénynek biztosítani. Ezek után jött (volna) a választás. Milyen kutyust szeretnénk? Kan, szuka, kicsi, nagy, fekete, fehér, kölyök, idős? Bennem egyetlen gondolat fogalmazódott meg. Minden mindegy. Olyan kutyust szeretnék hazavinni, aki senkinek sem kell.

Azért volt mindegy, mert bennem nem voltak elvárások, nem volt a fejemben egy kép az „álomkutyáról”. Láttam lelki szemeim előtt, ha lesz végre egy kutyuskám, imádni fogom, akármilyen is lesz. Kata (akinek örökké hálás leszek) rögtön tudta, hogy Latte lesz nekünk a megfelelő választás. Megnéztem a profilját a weboldalon. Megmondom őszintén, elsőre az fogalmazódott meg bennem, hogy szegény, de kis aránytalan. Ez csak a külsőség, az első zsigeri reakció volt. Az élethelyzete viszont nagyon megérintett. Elütötték, cserbenhagyták, három napig kómában volt, sérült az agya. Kitörtek a fogai, kissé furán, néha ügetve járt, a nyelve oldalra kilógott a hiányzó fogak miatt, és néha morgicsált. Például, ha meg szeretted volna simogatni. 🙂 Bíztunk Kata megérzésében. Ha Latte, akkor Latte! 🙂

Latte első napja velünk 🙂

Latte már nem volt ennyire biztos bennünk. 😀 Úgy kellett kergetőzni vele, mire nagy nehezen meg tudták fogni, hogy egyáltalán haza tudjuk vinni magunkkal. Néhány kutya nem ketrecben lakott, csak szabadon az udvaron. Ő is közéjük tartozott. Nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy örömmel jön velünk haza, de reméltem, idővel egymáshoz szokunk.

Akkor még nem sejtettük, hogy a néha morgicsál egyet jelent azzal, hogy nem igazán szereti, ha megsimogatják. 😀 Leginkább azt szerette, ha békén hagyják, hogy a saját kis világában, nyugodtan legyen.

Megfürdettük, gondoztuk, szerettük, és valahogy kinézetre is egyre cukibb lett. Nemcsak szerintem, hanem az emberek többsége szerint is. Mindenki meg akarta simogatni, de sajnos Latte a feléje irányuló kedvességet nem viszonozta, vagy inkább, máshogy fogalmazva, nem tudta emberi szemszögből „jól kimutatni”. Amikor elmeséltük a történetét, mindenki hozzáfűzte, hogy jaj, a befogadott kutyák mennyivel hálásabbak, és mennyi szeretetet adnak. Nos, igen… Biztos vagyok benne, hogy Latte is hálás volt, és szeretett minket, de ezt meglehetősen sajátos módon tudta csak kifejezni. 😀 Azzal, hogy morgott félelmében, és azzal, hogy egyáltalán nem volt bújós. Erről egyáltalán nem tehetett, így haragudni sem tudtunk rá. Ettől még nagyon hiányzott, hogy hozzá tudjak bújni a kutyusomhoz, simogassam, szeretgessem. Ha Latte nem ilyen természetű, valószínű a sors nem terelgeti hozzánk Bambit, így utólag még hálásabb vagyok, hogy ő került hozzánk. Bambika volt szinte az egyetlen, aki nem feszélyezte Lattét. Sajnos ő sincs már velünk. Róla ebben a bejegyzésben olvashattok egy összefoglalót.

Kedvenc barátjával, Bambival

Elmondhatatlanul sok dolgot tanultam meg Lattétól, általa. Értelmet adott a legnehezebb pillanatokban, erőt, hogy kikeljek az ágyból akkor is, amikor minden mindegy volt. Kitartást, alkalmazkodást, gondoskodást, lemondást, feltétel nélküli szeretetet. Megtanultam perspektívába helyezni a dolgokat. Néha bármennyire is szeretne az ember valamit, el kell fogadni, hogy soha nem fog megtörténni, amit szívünk mélyén kívánunk. Esetleg nem egészen úgy, ahogy elképzeltük. Ezáltal megtanuljuk, de legalábbis megpróbáljuk elfogadni, hogy nincs kontrollunk minden felett.

Kakaó már kevésbé lett népszerű nála

Bambika előtt egy évvel, mindössze néhány hónappal Latte érkezése után, „ideiglenesen” befogadtuk Kakaó cicánkat. Szerettünk volna egy kis társaságot Latténak (utólag belegondolva szegény Latte lehet, hogy jobban élvezte volna az egyedüllétet). Nem tartottuk jó ötletnek, hogy még egy kutyussal növeljük a családtagjaink számát (ekkor még nem tudtuk, hogy jönni fog még egy kutya magától is 😀 ), így egy macska mellett tettük le a voksunkat. Azért Kakaóra esett a választás, mert súlyos szemsérülése volt, így őt csakis biztonságos környezetbe, benti cicának adták örökbe. Ismét nem a tervek szerint alakult a helyzet. Kakaó helyett Latte rémült meg az új jövevénytől. Mondjuk, az alábbi képeken látható fogadtatás után nem is csodálom. 😀

Azért néhány pillanatra ők is megfértek békében egymás mellett 🙂

Latte, a sztár 🙂

Latte egészen egyedi életszemléletet igényelt tőlünk, gazdijaitól. Újra kellett gondolnunk szinte mindent, amit a kutyatartásról képzeltünk. Egyszerre birtokolta a világ legcukibb kutyája címet, miközben néhány másodperc múlva, ha bátorkodtál megsimogatni, igyekezett fénysebességnyi gyorsasággal belekóstolni az ujjbegyeidbe. Igazán egyedi reflextorna volt a közelében matatni. Néha trükkösen hagyta, hogy megsimogassam, de egy rossz mozdulat elég volt, hogy összeakadjon a bajszunk. Egy volt biztos, teljes mértékben kiszámíthatatlan volt a viselkedésének nagy része. 🙂

Néha elfelejtette, hogy morognia kéne, és helyette hagyta, hogy szeretgessük 🙂

Számtalanszor hozta ránk a frászt. Rögtön amikor hozzánk került, az első héten kitépte a flexipórázt a kezemből, és elszaladt egy robogós után. A póráz vége beakadt egy parkoló autóba, így szerencsére kis keresgélés után megtaláltuk.

Előfordult, hogy valamitől megijedt, és hazaszaladt (ekkor még mertük póráz nélkül sétáltatni), de a lépcsőház udvarában is megtalálta a kerítésen azt a kis rést, amin pont ki tudott bújni, hogy ismét ránk hozza a szívbajt. Nem egyszer támadt rá kutya a futtatóban, s mivel magát nem tudta megvédeni, így ez a feladat mindig rám hárult. Néhány seb még ma is őrzi ezek nyomát.

Csócsált bele nárciszhagymába, amit néhány percre raktam magam mellé, amikor átültettem nagyobb cserépbe. Kiderült, ez sem volt jó ötlet, tekintve, hogy a nárciszhagyma mérgező a kutyákra nézve. Rohantunk az állatorvoshoz, ismét. Túlélt egy babéziagyanút, egy akut hasnyálmirigy-gyulladást, kiműtötték számos fogát fogfelszívódási betegség miatt. Kordában tartottuk magas vesefunkciót meghatározó értékeit.

S bár mi ivartalanított kutyaként fogadtuk örökbe, kiderült, rejtett heréje van, ami időskorban elrákosodhat, így attól is megszabadultunk. Aggódva vittük szemészetre, bőrgyógyászhoz, amikor ilyen jellegű panaszok akadtak. Folyamatosan kapcsolatban voltunk két neurológussal az agyi sérülése és az epilepszia karbantartása miatt. Szinte kedvet kaptam ahhoz, hogy hivatalosan is kitanuljam az állatorvosi szakmát. 😀

Űrhajóskiképzésen

Ha etetésről volt szó, mintha valami átkattant volna a fejében. Bármit képes volt a táp mellé lenyelni, ami az útjába került. Egy ilyen alkalom során történt meg legnagyobb rémálmunk. Egy por állagú táplálékkiegészítőt kapott, amihez tartozott egy kis mérőkanál. Ez a kanál valami oknál fogva a kezemben maradt, amikor az etetőtálat nyújtottam le a földre Latte elé. Ami ezután következett, olyan gyorsan történt, hogy azóta sem értem az egészet. Én csak annyit hallottam, hogy „slutty” és eltűnt a kanál a kezemből.

Nem értem, hogy fért át a nyelőcsövén, mert öblös kanál volt, és nem is kicsi. Egy másodperc alatt leizzadtam, és átfutott rajtam minden, hogy most mi következik. Sajnos kockázatos lett volna meghánytatni, mert félő volt, hogy elakad a kanál a nyelőcsőben. Ez esetben gégemetszést kellett volna végezni. A másik opció a gyomormetszés volt, ez tűnt a biztonságosabb opciónak.

A műtét rendben lezajlott, meglett a kanál, ellenben a gyógyulás nem a tervek szerint haladt. Hiába kapott űrhajóssisakot a fejére, valahogy mégis elfertőződött a sebe. Közben egy véletlen folytán észrevettük, hogy a hátsó lábával pont bele tud vakarni a sebbe, ez okozhatta a galibát. Nem volt más választás, újra kellett műteni. Ez egy éjszakába húzódó, életmentő műtét volt. Nem tudjuk elégszer megköszönni Andrásnak és Rékának, hogy munkaidőn túl, egy kemény munkanap után, fáradtan, minden tudásukat bevetve megmentették Latte életét.

Innentől kezdve hetekig hordtuk infúzióra, sokáig napi kétszer, órákon keresztül ültünk ott vele, néztük, ahogy csigalassúsággal csöpögnek a cseppek. Otthon 0–24 felügyeletet kapott, egy másodpercre sem tévesztettük szem elől. Erős szervezetének és a megfelelő orvosi kezelésnek köszönhetően, számunkra is csodával határos módon, felépült a második műtétből. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy mi mennyi ősz hajszállal gazdagodtunk, és idegpályáink mennyire kuszálódtak össze. Innentől kezdve semmilyen apró méretű tárgyat nem hagytunk elöl. Ha bárki leejtett valamit a földre, én reflexből ugrottam, és felkaptam.

Néhány kép, ami kedves számomra. Az elsőn olyan Latte árnyéka, mint egy farkas. A másodikon pedig szépen kirajzolódnak a bundáján a hófehér hópelyhek ágai.

2019-ben magához képest is megmagyarázhatatlan viselkedés vette kezdetét. Nem akart menni, remegett, nyüszögött, mintha nagyon nagy fájdalma lenne. Elvittük orvoshoz, ahol jobbra-balra tekergették, de meg se nyikkant. Vettek vért, kívül-belül megvizsgálták, de semmi rendellenességet nem találtak. Orvosi javaslatra elmentünk vele egy neurológushoz a Bécsi Állatorvosi Egyetemre. Mire eljött az időpont napja, kikúrálta magát.

Akkor még nem sejtettük, hogy ez már kezdete volt a leépülésének. Ebben az évben jelentkeztek az első epilepsziás rohamok is. Ezek általában hajnalban, váratlanul csaptak le. Nehéz volt nem aggódni, vajon mikor lesz a következő roham, vajon túlél-e a szervezete egy újabb terhelést.

Az alábbi téli kép az egyik kedvencem Lattéról. Olyan jó előhívni azokat az emlékeket, amikor még önfeledten ugrált, szaladgált. Sajnos idős korára elvesztette ezt a képességét. A képeket nézegetve vettem észre, hogy jártunk közösen kéktúraútvonalon is (a Hármashatár-hegyen).

Végre van saját kertünk 🙂

Pontosan ma négy éve (2019.08.08.) költöztünk el Budapestről jelenlegi otthonunkba, Győrzámolyra. Minden vágyunk volt, hogy kisállatainknak egy kertes otthont biztosítsunk. Hiába a nagy kert, még ekkor is egy kupacba tömörültek. 🙂 A hátsó részt biztonságosan körbekerítettük, így Kakaó sem tud kimászni, átmászni, és nyugodtan sütkérezhet a padon és rágcsálhatja a füvet.

Kint a szabadban bátrabban bújt oda hozzánk, fent a „domb” tetején, ami tőlünk nem messze található, varázsütésszerűen megváltozott, és hajlandó volt még az ember ölébe is belemászni. 🙂

MR-vizsgálaton jártunk Bécsben

2022 nyarán romlott Latte járása, szétcsúsztak a hátsó lábai, nem tudta megtartani magát. Visszatértünk Bécsbe az egyetemre, ahol az agyi MR kimutatta, hogy milyen nagy mértékben károsodott az agya a balesetben, aminek következtében a menhelyre került. Ez az idegrendszeri károsodás az egész működésére kihatott. A mozgáskoordinációra, a kognitív funkciókra, és valószínű az epilepsziás rohamok is ehhez köthetők. Ideiglenesen javított az állapotán egy injekció, amit havonta kapott.

Elkezdtünk felszerelkezni minden földi jóval

Állapota 2023 január végén, két héttel azután kezdett el rohamosan romlani, hogy Bambikától elbúcsúztunk (2023.01.17.). Időnk sem volt lélekben elköszönni Bambitól, hirtelen annyifelé kellett figyelni Latte miatt, hogy csak sodródtunk az árral, a gyász pedig sötét árnyként követett minket. Orvosról orvosra jártunk, próbáltunk minden lehetséges megoldást megtalálni, hogy akármilyen minimális szinten, de enyhíteni tudjunk Latte nehézségein.

Sajnos az időskori agyi leépülést és annak hatásait nem tudtunk megszüntetni. Mindössze lelassítani tudtuk a folyamatot és számára a lehető legelviselhetőbbé tenni. Vásároltunk egy speciális, rehabilitációs hámot, amellyel meg tudtuk emelni a hátsó felét, így segítve őt a járásban. Egy ideig ez működött is, azonban amikor már ez sem volt elég, újabb megoldások felé kacsintgattunk.

Detektíveket megszégyenítő módon kutattuk, hogyan tudnánk élhetőbb mindennapokat biztosítani Latténak. Beszereztük a szükséges táplálékkiegészítőket, lecseréltük az egyik ágyát egy ortopéd fekhelyre (ezt nagyon szerette). Ekkor jött az ötlet, hogy egy kifejezetten kutyáknak kifejlesztett kutyakocsira is szükségünk lenne. Találtunk egy kerékpáros kutyaszállító utánfutót, ami remek választásnak bizonyult.

Tartottunk tőle, hogy amint megindul Latte lábai alatt a talaj, megijed, és az utánfutó nem hozza a kívánt eredményeket. Legnagyobb meglepetésünkre az első tesztvezetéstől kezdve szeretett benne utazni. Így végre én is szabadabban tudtam mozogni vele, ki tudtunk mozdulni a házból, nagy sétákat tettünk a falu utcáiban. Innentől kezdve a hámos séta mellett, ha tehettük, mindennap kétszer mentünk sétálni a kocsival is. A kocsi átalakítható kerékpáros utánfutóvá is, így gondoltunk egy nagyot, és bekerekeztünk vele Győrbe, az Aranypartra.

Jártunk fizioterápiára is

Időközben elkezdtünk heti kétszer fizioterápiára járni Petrához, a Boldog kutya fizioterápia megálmodójához. Petra végtelen türelemmel és szeretettel fogadta Lattét, amiért nagyon hálásak vagyunk neki. A mozdulatok egy részét otthon is gyakoroltuk, egyre bővült az otthoni eszközparkunk. 😀 Latte nagyon szorgalmasan tornázott, kitartóan egyensúlyozott a párnán, lépdelte át a rudakat. Egészen biztosan küzdelem volt számára minden alkalom, de soha nem adta fel.

Készült egyedi kicsikocsi

Mindeközben eljutottunk Vácra is a Mozgolódog csapatához. Luca méretet vett Lattéról, és egyedi kiskocsi készült neki, rekordidő alatt. Ezúton is nagyon hálásak vagyunk azért, hogy ilyen hamar használatba tudta venni Latte a szuper robogóját. Óriási segítség volt ez neki, egy picit újra érezhette, milyen szabadon járni. Sajnos a kocsi használata sem volt neki egyszerű, a mellső lábai is gyengültek az évek során. Így, ha órákat nem is tudott felhőtlenül szaladgálni a kocsiban, azért minőségi változást jelentett a kis életében.

Amikor akadt pár perc erőm, lerajzoltam

A 2023-as év életünk legnagyobb kihívásait tartogatta számunkra.

Ebben az évben búcsúztunk el Bambitól, majd az azt követő néhány hónapban végignéztük, ahogy Latte is elfogy mellettünk. Körülvett minket egy légmentes doboz, ami elválasztott minket a külvilágtól. Amikor a csillagok sehogy sem akartak úgy állni, hogy nekünk jó legyen, akkor a pszichológusom, Á. segített megtalálni azt a leheletnyi vékony cérnát, aminek a segítségével egy kicsit arrébb tudtuk húzkodni őket, hogy a helyükre kerüljenek. Még ha csak ideiglenesen is, hiszen a vékony fonal könnyen szétfoszlott, és ismét rendezetlenné vált az égbolt. Mégis el tudtuk kerülni a teljes megtébolyodást.

Rájöttünk, a túlélés egyetlen módja, ha rendületlenül összetartunk. Ha a szövetségünket acélszálakkal erősítjük meg ahelyett, hogy néma csendbe burkolóznánk, netán látványos duzzogásba, értelmetlen vádaskodásba kezdenénk. Minden erőnkre szükség volt, hogy túléljünk egy újabb napot. Néha nem lebegett más előttem, csak az hogy, életben tartsam a testem, hogy közben el tudjam látni a gondozó szerepét. Evés, ivás, alvás. Állandóan szólt valamilyen ébresztő. Most gyógyszer, most vitamin, indulás fizioterápiára, orvoshoz Budapestre. Minden kiszámíthatatlan volt, rendszer szinte semmi. Folyamatosan próbálkoztunk Balázzsal. Volt, ami működött, volt, ami nem. De soha nem adtuk fel. Jött újabb ötlet, újabb kutatás. A legnagyobb küzdő mégis Latte volt. Hihetetlen, hogy mennyi akaraterő szorult ebbe a kis virslitestű lénybe.

Az utolsó hónapokban a nap huszonnégy órájában mellette volt valaki, nappal és éjszaka is. Mivel Balázs dolgozott, így ezt a szerepet ő akkor vette át, amikor én már a végkimerülés határára kerültem. A legtöbb időt én töltöttem vele. Mellette voltam egész nap, figyeltem, mikor szomjas, mikor szeretne kimenni az udvarra. Egy idő után nélkülem már nem tudott mozogni, két kezem lett az ő két lába. A legutolsó szakaszban már megfordulni sem tudott egyedül a kis ágyában. Mellette aludtunk a nappaliban egy matracon, hogy azonnal tudjunk segítséget nyújtani neki. Ebből a matracból lett később Tipi, a kiskuckónk.

Latte keresztszülei: Zsuzsi és Tamás

Sajnos csak az utolsó pár hónapban találtunk egymásra Zsuzsival és Tamással, akik a Tamzsi kutyaiskola alapítói. Reménysugárként világították be sötétbe burkolózott világunkat. Jött Zsuzsi és Tamás, és türelemmel, szeretettel fordultak Lattéhoz. Megismerték, szívükbe fogadták minden furcsaságával együtt. Nekik köszönhetően néhány alkalommal el tudtunk menni kettesben Balázzsal pizzázni, sétálni egyet Győrben, míg ők vigyáztak rá és Kakaóra.

S amikor Zsuzsi nem tudott jönni, videón beszélt Lattéhoz, aki rögtön jobb kedvre derült ettől. 🙂 Zsuzsiékkal azóta is tartjuk a kapcsolatot, nem is lehetne ez másképp, hiszen tiszteletbeli keresztszüleinek választottuk őket, és ez már örökre így lesz. Drága kicsi Latte, mennyi mindent köszönhetünk neked!

Klaudiával és Leo kerekesszékes cicusával is Latténak köszönhetően ismerkedtünk meg egy Aldi parkolójában. 🙂

Utolsó közös emlék. Kenuzás a Mosoni-Duna holtágánál

Az utolsó közös hétvégénken még egy kenuzásra is eljutottunk a győri Aranypartnál található Mosoni-Duna-holtághoz. Ekkor még nem tudtuk, hogy néhány nap múlva ölelhetjük utoljára, mielőtt végleg el kell búcsúznunk tőle.

OKT–04 – Keszthely–Tapolca kéktúraszakaszomat Latte emlékére jártam végig, ahova magammal vittem plüssállatomat, amit egyedileg róla mintáztak.

A szekrényünkre Bambi urnája mellé kerültek Latte hamvai is. A hímzést még én készítettem jó sok évvel ezelőtt.

Az ember nem tudja előre megjósolni, milyen érzés, amikor megfordul vele a világ egyik pillanatról a másikra. Amikor semminek sem lesz már úgy értelme. Nem úgy, mint előtte. Mintha egy buborékban lebegve kéne megtalálni a szilárd talajt a lábunk alatt, miközben újra és újra elfúj minket a szél a szárazföldtől távolra, egy óceán fölé. S akármerre nézünk, morajló hullámok vesznek minket körül, melyeken reménytelenül hánykolódunk a végtelenségbe, bízva abban, hogy egyszer újra puha szemcsés homokba fúródnak lábujjaink. Bízva abban, hogy egyszer tüdőnk nem lesz tele sós vízzel, és mellkasunkon sem kell tovább cipelnünk a vasláncot, amely a mélybe húz minket. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a nap valaha eljön.

Addig is az együtt töltött emlékek, a szívünkből kitörölhetetlen szeretet lengi körül napjainkat. Latte különleges lényének lenyomata nem csak bennünk él tovább. Története sokakat megérintett, még ha nagyon kevesen nyerhettek is bepillantást abba, hogy mennyi szeretet és jóság lakozott benne mélyen belül. Én voltam a világon a legszerencsésebb, mert engem választott ki magának. Ha nem is minden pillanatban, de néha hosszú labirintusnyi utakon keresztül beengedett lelkének legmélyére.

Hagyta, hogy szeressem, hogy öleljem, s ilyenkor bújva szeretett ő is. Tudom, hogy akkor is ugyanúgy szeretett, amikor fogát vicsorítva morgott rám, és örök mintát hagyott a fogsora bal felső karomon. Mi úgy szerettük őt, ahogy erre a világra jött, minden nehézséggel és küzdelemmel együtt. Mi tudtuk igazán, hogy mennyi küzdés volt benne, hogy a látszólag zord, morcos külső csak egy akaratlanul viselt álarc volt. Köszönjük, hogy vigyázhattunk rád, s hogy te ennyi éven keresztül vigyáztál rám.

Remélem, már Bambival szaladgálsz, drága kicsi Latténk, akármerre is vagytok! Elmondhatatlanul várom, hogy újra találkozzunk.