Úgy képzelem az emberek többsége ha tehetné, nyáron egy homokos tengerpartra repülne, ahol pálmafák árnyéka alatt szürcsölheti a jeges limonádét egy kellemes frissítő masszázs közepette. Az én fejemben zsúfolt embertömeggel egészül ki ez a kép, akik már hajnalban letelepülnek a strandra, hogy legyen egy zsebkendőnyi helyük, és ne kelljen foggal-körömmel küzdeniük a napágyakért.
Hangosan kacarászó, izzadt testek fekszenek heringként egymás mellett, és várják hogy grillcsirkék módjára barnuljanak a kibírhatatlan hőségben. Fülsüketítő zene száll a széllel. Árusok tömkelege próbálja meg rám tumkálni a portékáit.
Amióta magával ragadott a túrázás varázsa, még kevésbé vágyom kikapcsolódás gyanánt az emberek közé. Szó szerint kivirulok amikor kilépek a hétköznapokból és eltűnhetek az erdők mélyén, a folyók vizén.
Jelenleg számos hátráltató tényező akadályoz minket abban, hogy családilag hosszabb kiruccanásokat tegyünk. Külön-külön igyekszünk a magunk módján feltöltődni. Így kerül egyre több kilométer a lábamba és pecsét az igazolófüzetembe.
Életem első igazi túrázása az Országos Kéktúra 22-es szakaszát, Szarvaskő – Sirok közötti 18 km-es távot fedte le (OKT-22). Indulás előtt az összes létező dolgot elképzeltem magam előtt, ami rosszul sülhet el. Fogalmam sem volt mire számítsak, mit pakoljak. Kabátom, bakancsom és hátizsákom volt, minden másra be kellett ruháznom.
A táskát anno használtan, fél áron szereztem be utazásaimhoz. Akkor még nem tudatosult bennem, hogy milyen jó ár-érték arányban jutottam hozzá egy kiváló minőségű, könnyű túrazsákhoz. Nadrágomat, polár pulcsimat, zoknimat, pólómat, és nagyméretű kulacsomat a Decathlon áruházban vásároltam meg.
Abban biztos voltam, hogy akármennyire készülök nem lesz nálam elegendő étel, és jégcsappá dermedt, kimerült testemet félúton ki kell menekíteni az erdőből.
Kiindulópontunk Szarvaskő, Győrből egész kacifántosan közelíthető meg, így sajnos előző napra szállást kellett foglalnom. Már az odaút sem ment zökkenőmentesen. Az átlag embernél jobban izgulok amikor átszállással tudom csak megközelíteni végcélomat. A Keleti pályaudvarnál ráadásul mindössze pár percem volt, hogy elérjem a csatlakozásomat.
Mivel életem formájában voltam meg sem kottyant, hogy nagy súlyokkal megpakolt zsákkal kellett száz métert sprintelnem. *khm…utána úgy kapkodtam a levegőt, köhécseltem hogy azt hittem tüdőgyulladás miatt kalandjaim véget érnek, mielőtt elkezdőttek volna 😀 A mellettem levő utasok magukban keresztet vetettek, hogy ne fertőzzem meg őket “Coviddal”.
Cserébe a következő átszálláskor Magyarország egyik legromantikusabb hegyvidéki vasútján utazhattam. Alagutakkal, völgyhidakkal, szűk, kis íves szerpentinekkel tarkított vonalon haladtunk Egertől Bélapátfalváig.
Szarvaskőn éppen azon a hétvégén tartották a Csipke fesztivált, a környéken mindenki csipke lázban égett 😀 Mint megtudtam a csipke itt csipkebogyót takar, és nem horgolt terítőt.
Másnap reggel nagy nyugalomban beugrottam a pékségbe friss, meleg pékáruért. Annyit szöszmötölt az előttem lévő vásárló, hogy duplán leizzadtam. Egyrészt dőlt a meleg a sütők irányából, másrészt rám tört az aggodalom, hogy lekésem a buszt. Emiatt figyelmetlenül haladtam a járdán a mobilomat bújva, és annak rendje és módja szerint megbotlottam egy folyókában, és térdre borultam 😀
Csak a szerencsén múlott, hogy komolyabb sérülés nélkül átvészeltem és menetképes állapotban maradtam.
A nadrágom végül nem szakadt ki, csak meghorzsolódott. Mondanom sem kell, aznap volt rajtam először. Legalább a buszt elértem, ami olyan kacskaringós utakon száguldozott, hogy néhány utashoz akaratomon kívül közelebb hajoltam a kelleténél 😀 Kristóf is megérkezett időben, és kezdetét vette életem első, de nem utolsó túrája.
A szakasz végén a Siroki vár tövében fogyasztottuk el uzsonnánkat. Különösebb viszontagságok nélkül vészeltem át a napot, meglepően jól teljesítettem. A hegyi mentők szolgáltatásait nem vettük igénybe, és tehermentesíteni sem kellett. Megállapítottam, hogy legalább két extra napnyi élelmet cipeltem feleslegesen magamon 😀 Estére kellemesen elfáradtam, és néhány napig robotos mozgással közlekedtem. Sajgott minden porcikám, de határtalan boldogságom minden fájdalmat feledtetett.
Nem is sejtettem, hogy a természetjárásnak ilyen mértékű jótékony hatása lesz a szervezetemre. A következő barangolásokra jó pár hónap pihenő után került sor. Ezek már hosszabbra, emlékezetesebbre, és kalandosabbakra sikerültek. Külön posztban mesélem el élményeimet.
